Kapitalizmus vagy kommunizmus?

György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár |

  | Politika
Hogyan lehet egyensúlyt teremteni a szélsőségesen piacpárti és a tervutasításos berendezkedés között? György László az Axiómán.
megosztom:
Feliratkozás a csatornára
Manapság egyre többen bírálják a kapitalizmust a világon. Főként olyanok, akik sosem éltek kommunizmusban. Nézzük meg, hogyan lehet egyensúlyt teremteni a szélsőségesen piacpárti és a tervutasításos berendezkedés között. Kezdjük a hetvenes évekénél. Vegyünk egy amerikai, magyar és kínai munkást, akik reggel egyszerre indulnak a gyárba. Ki ki a maga járművével. Majd vegyük a gyerekeiket. Azt...

Mások éppen ezt nézik

Pornó...függőség?

Mit csinál a pornó az agyaddal? Természetesen a tieddel semmit, hiszen ez téged biztos nem érint. Az Axióma lerántja a leplet ...

Létezik Isten?

Egy német filozófus, Leibniz szerint az, hogy létezik-e Isten nem hit, hanem logikus gondolkodás kérdése. Miért? Videónkból kid...

Mi Szent István titka?

Az első keresztény államfő a Kárpát-medencében, aki ezer év összes viharát kiálló országot épített. Elmondjuk, hogyan.

Miként él tovább máig a marxi eszme?

Mi áll a mai nyugati kulturális és politikai folyamatok hátterében? Lehetséges, hogy a kommunizmus bukása nem hozta el a marxi ...

Hollywood és az LMBTQ+

A Legjobb Filmnek járó Oscar-díjat pár év múlva már csak az kaphat, aki bizonyos kvótákat teljesít. Mind a stábban, mind a szer...

Amerika lángokban - mi történik, mit várhatunk?

Egy fekete ember szörnyű halála után az Egyesült Államok tömegtüntetései az egész világra kiterjedtek. A rasszizmus elleni küzd...

Alaptörvény módosítás-vita

Varga Judit igazságügyi miniszter novemberben nyújtotta be az Alaptörvény kilencedik módosításáról szóló törvényjavaslatát. A m...

Miért sikeres a nacionalizmus?

Háború vagy béke? Mi a nacionalizmus következménye? Surjányi Fanni az Axiómán elmondja, miért van szükségünk nemzeti gondolkodá...

Tudod, hogy mit ünneplünk Karácsonykor?

Karácsonykor Jézus Krisztus születésére emlékezünk. „Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek!”

Karácsonyi üzenet

Nem feledkezünk meg azokról, akik saját egészségüket kockáztatják azért, hogy mások meggyógyulhassanak. Győrfi Pál karácsonyi ...

Kapd meg rögtön, egy kattintás nélkül azt,
amiről a legtöbben vitáznak.

Axióma Kulturális Alapítvány.

  • Az Alapítvány az alapító okiratának megfelelően nonprofit módon működik. Tevékenységét az olvasók adományaiból tartja fenn, amelyeket az Alapító Okiratban foglalt célok megvalósítására fordít.

Kövess minket


© Axióma Kulturális Alapítvány.
Minden jog fenntartva. Site by Meraki.

Axiómamédia
Sütihasználati tájékoztató

A honlappal kapcsolatos felhasználói élmény fokozásának érdekében, az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak alapján, honlapunkon sütiket alkalmazunk.